Páros elvonulás - 3 nap

Több napos természeti elvonulás - egy pár (vagy család) egy terapeuta páros kíséretével

 

Több napra való elvonulással alkalom nyílik mélyebb, hosszabb saját-élmény folyamatok megélésére és feldolgozására.

Nagyon sok hozadéka van a természetben való éjszakázásoknak – akár sátorban, akár kulcsosházban, de mindenképpen távol civilizációtól. A több napon át tartó aktivitások és közös illetve egyéni munkák, természet megélések, önellátási feladatok módot adnak arra, hogy valóban, minél inkább eltávolodva a hétköznapok rohanásától, napi gondoktól, csak és kizárólag a saját, belső munkálkodásra  tudjanak a résztvevők koncentrálni, ezekben feloldódni. Átadni magukat egymásnak és a közös küldetésnek, közben pedig megélni a természet erejét és közvetlen hatását – külön ajándék.

Mind az egyes napokon, a folyamat során, mind a teljes program végén fontos szerepe lesz a feldolgozásnak, reflexióknak.

 

Helyszínek, díjak

Helyszíneik jellemzően a Budai, Pilis, Mátra ill.Börzsöny hegységek.

Az adott párnak ajánlatot teszünk, mely helyszín és szállás forma illeszkedik leginkább a tervezett aktivitásokhoz, az ő egyéni helyzetükhöz,  majd a helyszínen, találkozunk.

A több napos elvonulás 3-4 napot vesz igénybe, de lehetőség van hosszabb időtartamú utazás (vagy expedíció) megszervezéséreis. Lehetőség van hétvégén vagy hétköznapokon is megvalósítani a programot.

Az aktivitások megtervezésekor minden esetben figyelembe vesszük a pár/család élethelyzetén és kérdéseiken kívül a fizikai állapotukat is. Természetesen az adott évszak ill. időjárás adta lehetségekkel is kalkulálunk.

A fizikai állapot felmérése ahhoz is szükséges, hogy biztonsággal tervezhessünk olyan aktivitsokat, melyekhez feltétlenül szükséges valamilyen állapot vagy készség szint. (sziklamászás, komolyabb gyaloglás, nyáron vízreszállás, télen egyéb téli eszközhasználat, pl. hótalp.)

Az adott évszaknak és időjárának megfelelően, a civilizációtól távolabb fekvő, vadregényes, erdei környezetbe vonulunk, az alvás jellemzően kulcsosházakban és/vagy sátrakban, a szabadban valósul meg. Az étkezés részben önellátó, részben közösen oldandó meg. Szükséges outdoor felszerelést, eszközöket nagyrészt tudunk biztosítani.

A természeti elvonulás napját minden esetben megelőzi egy ismerkedő, tény-, és igény-feltáró beszélgetés.

A több napos elvonulás tiszteletdíja egyéni megbeszélés tárgya, különböző szempontok  (időtartam, helyszín, aktivitások) figyelembevételével kerül kiszámításra.

 

Kapcsolatfelvétel

Szabó Gábor Timur      0630 4008800

Rákár-Szabó Natália    0620 5421583  / email: rsz.natalia@gmail.com