ADAHY - állami gondozottakkal

Az ADAHY projekt 2016-2017-ben is folytatódik.

2016 nyarán, a második hullámban, 18-24 év közötti, utógondozásban élő fitalok a fő célcsoport - integrált csoportban. A program nyáron elindult, az expedíció Szlovákiában zajlott. A teljes éves folyamat továbbra is magába foglal egyéni terápiás üléseket, mentorálást, kiscsoportos foglalkozásokat, illetve outdoor csoport-programokat.


az előzményekről:

A programsorozat lebonyolításának bemutatása - 2015-2016

Ma Mo.-on az állami gondozott serdülők közismerten rossz mentális, szociális és fizikai állapotban vannak. Ezek okai eléggé egyértelműek,de a rendszer tehetetlensége miatt  (anyagi és szakmai értelemben egyaránt) nem tud valóban hatásos és hatékony programokkal, támogatási eszközökkel segíteni. A fiatalok nem készülnek fel a gondozás után következő önálló, felnőtt életre, és a hatalmas kontraszt, amely e életszakaszok között van, komoly veszélyeket hordoz.

teenagers_walking.jpgtroubled-teen.jpgteen_bntiben_egyedl_bajban.jpgteen_port7.jpg

Többnyire alulképzettek és nem rendelkeznek megfelelő mentális, érzelmi és elégséges anyagi tőkével, ezért fokozottan ki vannak téve a társadalom negatív hatásainak, kirekesztésnek és elszigetelődésnek, melyek gyakran mentális problémákhoz, fokozott kábítószerhasználathoz és a törvénnyel való összeütközésekhez vezetnek. A programsorozat általános célja az “ADAHY” – vadon- és kalandterápiás programsorozattal és vizsgálattal elősegíteni állami gondozott serdülők sikeres társadalmi integrációját .

A  programsorozat  konkrét céljai az állami gondozásban élő veszélyeztetett serdülők életvezetési készségeinek, önbecsülésének, énképének, szociális készségeinek fejlesztése, belső kontrolljának, belső erőforrásainak növelése, a tapasztalati oktatás terápiás megközelítéseinek alkalmazásával. A programhoz egy folyamatban lévő pszichológiai PhD kutatás is kapcsolódik.

 wt_ad_32.jpgkonf_17.jpgbackpancing_group.jpg

Az ADAHY program témái, jellemzői

A teljes program struktúrája

  • 1-    a kiválasztás folyamatát követően (pszichológiai viszgálatok és előzetes támogatási tervek készítése a célcsoporttal dolgozó SOS-es szakemberek együttműködésével)
  • 2-    a célcsoporttal előzetes, intenzív együttműködés kezdődne, egyéni és kis csoportos foglalkozásokkal,
  • 3-    majd az expedíciós vadon és kalandterápiás tábor (10 nap) után
  • 4-    további 2 hónapon át ritkább, megtartó programokat szolgáltatnánk.
  • 5-    Tervezzük a résztvevők utógondozását is, további 1 éven keresztül negyedéves személyes konzultációs lehetőség és közösségi munka formájában,
  • majd a pszichológia vizsgálat utánkövetésés lezárásával.

Vizsgálat és publikáció


A programot modellprogramnak tekintjük, ezért fontosnak tartjuk a kapcsolódó vizsgálatot is, mely egy futó pszichológiai PhD kutatás része.  A résztvevőkkel és kontrollcsoporttal a kiválasztás során, majd a későbbi fázisokban, interjúkat és klinikai teszteket veszünk fel, melyek segítik az egyéni terápiás tervek elkészítését is. Tapasztalatainkat és eredményeinket hazai és nemzetközi folyóiratban és konferenciákon is publikálnánk.

A projekt fenntarthatósága egyenlőre állami és társadalmi finanszírozásra szorul, de tartalmaz fenntartható elemeket. A modellprogram sikeressége esetén a fenntartás (multiplikálás) költségei csökkenhetnek az intézményi szakemberek képzésével. A megvásárolt túraeszközök megfelelő tárolás és használat esetén hosszú távon állnak rendelkezésre, ez is költségcsökkentő tényező.

 

Jövőtervezés

A program fejlesztése és az együttműködések további kiterjesztése folyamatban van. 2016. évre már több gyermekotthonnal, ifjúsági házzal kezdtünk egyeztetésekbe, illetve a program adaptálhatóságának vizsgálatába.

Nagyon fontos számunkra, hogy minen közösség / intézmény úgy tudjon részt venni a programban, hogy hosszú távú megtérülése legyen a fiatalokra nézve. Ennek több szempontja is van, melyekből valamelyeknek teljesülnie kell:

  • a program egy adott pontján bekapcsolódnak a helyi nevelők / segítő szakemberek
  • a programmal nem csak a fiatalokat célozzuk, de részt vesz benne a teljes intézmény, egy szemléletváltás lehetséges integrálásának céljával
  • az együttműködni kívánó ntézmények kollegái, társ-szervezeti munkatársai részt vesznek a 2016-ban induló képzésünkben, mely által saját, belső humán erőforrást képeznek a mószertan alkalmazására, hosszú távú integrálására
  • további alkalmazásokon, személyre szabott adaptációs folyamatokon dolgozunk közösen.

Save

 

2015. október - LOSZE konferencián tartott előadás néhány PPT kockája...